a GCMM02 geoláda csoportos beszedése
Keserédes nap ez a mai, de minden jónak vége szakad egyszer. 2024. július végén indult a Megyei Magasságok névre keresztelt geo-esemény, amelynek baranyai pontján én rejthettem el a csúcs ládát. Ennek a sorozatnak 2026. március 20-án került sor a lezárására. Ez idő alatt 250 log született, de ennél jóval többen jöttek fel a ládát keresve. Sikeresnek ítélem a láda rejtést, sokan dícsérték a rejteket is és a ládaoldalt is. Többen remek fényképekkel, leírásokkal gazdagították a ládaoldalt, melyet itt is köszönök.
Míg a rejtéskor egyedül érkeztem, addig most többed magammal vágtam neki a csúcstámadásnak. Ennek a túrának a képes beszámolóját olvashatjátok.
Virágzó fa
10 órakor találkoztunk Hosszúhetényben és az első teendő a túratársak összeismertetése volt, ugyanis egy heterogén társaság jött össze. Itt voltak kedves szomszédaink, kosarastársaim és a feleségem baráti társaságából két házaspár is. Ők vállalkoztak arra, hogy segítenek a Megyei Magasságok méltó lezárásában. Miután túl voltunk a formaságokon, neki is vágtunk az útnak. Felfelé a 
sárga háromszögön indultunk a házak között, amely eleinte aszfaltos úton vezetett, majd szőlősorok között füves dűlőúton haladtunk immár észak felé. Lágyan emelkedett a terep, de láttuk magunk előtt a Zengő csúcsát, amely nem lett alacsonyabb a rejtés óta. Az egyik kis présháznál megálltunk ruhát igazítani és szemben lovasok érkeztek a házhoz. Őket elhagyva egy rövid ideig ismét murvás, autóval könnyen járható dűlőben vezetett utunk, de hamarosan elértük az erdőhatárt. Itt ismét egy kis szusszanásra megálltunk, majd elnyelt minket a rengeteg.
A nap klasszul sütött, így kicsit soknak bizonyult a téli túranadrág, de legalább felülről rövidujjura vetkőzhettem. Az erdő még csupaszon várt minket, de a cserjeszint már éledezett. Az avarból pedig százával törtek elő az illatos hunyor világoszöld levelei, hirdetvén: hamarosan itt a tavasz.
Útközben ismerősökbe botlottunk. Csapatunkból többen is vidáman üdvözöltek egy párt, akik már lefelé jöttek a hegyről egy nagy adag medvehagymát szorongatva. Sajt lesz belőle meg pesto. Pár mondat után folytattuk utunkat. Egyre erősebb volt a kaptató, és nemsokára belecsatlakoztunk a 
kék háromszög jelzésbe, innentől e két jel vezette utunk. Immár végképp meredeken felfelé caplattunk. A szél is megélénkült és a napot is felhők takarták, így ismét hűvösebbre váltott. Éreztem is, hogy a hátizsák alatt az izzadt póló hirtelen hideg, kellemetlen érzéssé vált. Zita is fázott, így a derekamara kötött melegítő felsőt odaadtam neki. Közben a külön utakon járó szomszédok egyike jelezte Viberen, hogy ők felértek a csúcsra. Nekünk sem volt messze, már csak egy utolsó pihenő utáni nekifutás volt hátra és hirtelen kirajzolódott a fák között a kilátó robosztus alakja.
Megérkeztünk!
Dávidék már ott vártak minket a padoknál, mi is lecuccoltunk és elővettük az elemózsiát. Pár perc múlva hallottam Peti hangját is és ki is bukkantak Magdival a kilátó mellett. Készült egy kissé szedett-vedett csoportkép is. Majd Peti rögtön nekilátott a tűzrakásnak a kilátó mellett a „vár” romjai között kialakított kis tűzrakóhelyen. Megígérte a gyerekeknek, hogy lesz tűz, sütünk szalonnát. Eléggé hűvös volt, kivéve persze a tűz mellett, ahol viszont füst kavargott a lengedező szélben. Készültek finom szalonnák, alufóliába tekert krumplis „költemények”. Egy erős órát ücsörögtünk itt, majszolva az elemózsiát, beszélgetve és figyelve, hogy a gyerekek vajon lepottyannak-e a romok tetjéről. Azt hiszem a leggyakrabban elhangzó mondat címét az a „Za, vedd ki a kezed a zsebedből!!” nyerte el. Fázni kezdett a társaság, megvártuk míg csak parázs lesz és Peti lelocsolta egy 5 literes vizeskannából a zsarátnokot, így biztonsággal hagytuk el a helyszínt. Jól is tettük, mert vagy 50-60 horvát túrázó ért fel a csúcsra. Szinte már tumultus alakult ki a vár mellett. Lefelé a 
sárga sávon Püspökszentlászló felé vettük az irányt. Nagyon meredek volt lefelé is. Nem egy kényelmes séta. Elkezdtek fájni a lábaim, így sereghajtóként még óvatosabban lépdeltem lefelé. Félúton találkoztunk egy idős házaspárral, akik a nejem ismerősei voltak, így pár szóra megálltunk velük beszélgetni. Lent a vízszintes ösvényen vártak már a többiek, majd elindultunk a szintvonalon haladó turistaúton. Mielőtt elértük volna a műutat, le kellett fordulni a gerincről egy szűk szurdokútra. Ott ismét kellemetlenül fájt a sarkam, talpam. Jólesett volna megállni egy kicsit, de az élenjárók tartották a tempót, így nem volt mese, menni kellett. Az arborétumnál megálltunk, és elbúcsúztunk a szomszédainktól, akik bementek az arborétumba. Mi tovább gyalogoltunk Püspökszentlászló utcácskáján, hogy megtegyük az utolsó kilométereket a sík, széles, egyszersmint kissé monoton úton a Hosszúhetényben hagyott autókig. Ez az utolsó szakasz már nem esett jól. Sajnos fájt a lábam, így eléggé vánszorgósnak ítéltem meg a szakaszt. A Zita és a Laci el-el tünedeztek egy kis medvehagymáért, én meg próbáltam tartani a tempót az elöl járókkal. A Kőmorzsoló óriás szobránál megálltunk egy picit, rendeztük sorainkat majd nekiveselkedtünk az utolsó szakasznak. Hamarosan Hosszúhetény leghangosabb kutyái között sétáltunk és negyed óra múlva odaértünk a kocsikhoz.
Remek túra volt, klassz időben, az éberdő tavasz szemtanújaként indultunk haza. Másnapra bizony érezhető volt, hogy ez volt az idei első túra. A feszülés a combomban és a vádlimban jelezte, hogy a tavaszi Zengő nem viccel.
Vélemény, hozzászólás?